Hakkinen: Kimi maradjon csak a McLarennél
2006.05.27. 09:19
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Mika Hakkinen szerint, ha Kimi Raikkönen többszörös világbajnok akar lenni, akkor a jövőben is a McLarennél kell maradnia, noha egyes híresztelések szerint a finn versenyző már a távozás mellett döntött.
Raikkönen egyelőre még nem döntött jövőjéről, pedig szerződése az év végén lejár a McLarennel. Egyesek szerint a finn pilóta már előszerződést kötött a Ferrarival, és a 2007-es idényt az olaszok színeiben kezdi majd meg, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher csapattársaként, feltéve, ha a német versenyző hosszabbít a csapattal.
Hakkinen azonban úgy gondolja, jobban tenné Raikkönen, ha továbbra is a McLarennél maradna, noha a wokingiak jelenleg jócskán el vannak maradva a Renault-tól, illetve a Ferraritól.
"Bízom benne, hogy Kimi a jövőben is a McLarennél folytatja" - mondta Hakkinen az Autosport magazinnak adott nyilatkozatában. "Úgy gondolom, hogy mivel már jól ismeri a csapatot, hamar rátalálhatna a problémákra, melyek kijavításával ismét az élre repíthetné az alakulatot."
"Talán a következő versenyen, vagy az azutánin még semmi nem fog változni, sőt még az sem kizárt, hogy az idei év teljesen elúszik, ám mindenképpen hosszú távon kell gondolkodni. Ha jobbra, balra ugrál az ember, akkor úgy repül el 10 év, hogy észre sem veszi."
"Természetesen nehéz a döntés. Nem egyszerű egy fiatal versenyző számára ez az időszak. Nyilvánvalóan ő is a győzelemre hajt. Azonban mindig hosszú távon kell gondolkodni, nem lehet csak a következő versenyre tervezni. Egy versenyzői pályafutás sem rövid, így mindenképpen évekre előre kell gondolkodni."
Hakkinen két bajnoki címet szerzett a McLaren színeiben, ahol nem kevesebb, mint kilenc évet töltött el.
|